Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

-Elmegyek...
- Jó, de előtte mondani szeretnék valamit...
- Mit?
- Egy valamit tudnod kell.... tudnod kell, hogy én szívem minden szeretetével szerettelek....
- Kérlek ne sírj...
- Tudnod kell, hogy senkinek a helyét nem lehet elfoglalni. Tudnod, kell, hogy keresni foglak egyszer...
- Ne keress.
-... de ha már nem bírom tovább utánad megyek.
- Nem szabad.
- de igen...
- Nem fogsz megtalálni.
-..... ne hagyj el. Szükségem van rád.
- Most kilépek.
- Egyre még megkérhetlek?
-?
- Halkan csukd be az ajtót. Nesztelenül hagyd el az életem. Hagy higgyem még egy kis ideig, hogy itt vagy velem

 

Minden reggel, minden este egyhangúan telik el, Rád gondolok és a Te gondolatod altat el.... Hirtelen jött, mint egy villámcsapás. Korábban nevettem ezen a hasonlaton, de csak mert nem tudtam, mit jelent. Korábban is sokszor láttalak már, de a gondolatod a semminél is kevesebbet jelentett. Semmi, semmi nem kötött össze minket, két év a korkülönbség...más barátok, más érdeklődési kör, más élet, minden MÁS, ha csak Rád néztem, mindössze annyi jutott az eszembe, "milyen gyönyörű szeme van", de mivel a külsőség nálam vajmi keveset nyom a latban, gyorsan el is felejtettem, és a gondolatod ismét kevesebbet ért mindennél. Egyszóval semmit. De hiába, a sors nem elégedett meg ennyivel. Sajnos úgy intézte, hogy jelen legyek, amikor kiderül, milyen szép vagy belülről is. Ez már sokkal többet jelentett; kedves, udvarias, vicces és kortársaival szemben egyáltalán nem éretlen. De erre csak az a nagyon pórias gondolatom támadt: "Nagyszerű ember....sose kellenék neki." Így hát, kiirtottam az agyamból a gondolatodat. Elfelejtettelek újra, és nagyon boldog voltam, hogy sikerült, hiszen, a szerelem egy húszkilós, hatalmas, virágokkal átszőtt kőszikla, amit csak úgy hirtelen a védtelen és gyanútlanul dobogó szívedre ejtenek. Nem voltam abban a helyzetben, hogy cipelni tudjam. Egyszerűen nem és nem, nem akartam, hogy megtörténjen. Nem akartam függni tőled, a gondolatodtól, egyáltalán, egy másvalakinek a személyétől. Hiszen önmagunkkal megbirkózni is nehéz, így hát önmagamtól akartam függeni. Semmi más nem kell hozzá, hogy boldog legyek-és mégis. A sors ismét hagyott engem a szakadék szélén egyensúlyozni, néha meg-meglökött. A legnagyobb lökés akkor ért, mikor láttalak kosarazni az udvaron. Kihajoltam a második emeletről, és néztem, ahogy dobod a pontokat. Mindig, ha Nálad volt a labda, tudat alatt szurkoltam Neked. Nagyon dühös lettem magamra, amikor ezt felfedeztem.

 

 

 

Minden reggel, minden este egyhangúan telik el, Rád gondolok és a Te gondolatod altat el.... Hirtelen jött, mint egy villámcsapás. Korábban nevettem ezen a hasonlaton, de csak mert nem tudtam, mit jelent. Korábban is sokszor láttalak már, de a gondolatod a semminél is kevesebbet jelentett. Semmi, semmi nem kötött össze minket, két év a korkülönbség...más barátok, más érdeklődési kör, más élet, minden MÁS, ha csak Rád néztem, mindössze annyi jutott az eszembe, "milyen gyönyörű szeme van", de mivel a külsőség nálam vajmi keveset nyom a latban, gyorsan el is felejtettem, és a gondolatod ismét kevesebbet ért mindennél. Egyszóval semmit. De hiába, a sors nem elégedett meg ennyivel. Sajnos úgy intézte, hogy jelen legyek, amikor kiderül, milyen szép vagy belülről is. Ez már sokkal többet jelentett; kedves, udvarias, vicces és kortársaival szemben egyáltalán nem éretlen. De erre csak az a nagyon pórias gondolatom támadt: "Nagyszerű ember....sose kellenék neki." Így hát, kiirtottam az agyamból a gondolatodat. Elfelejtettelek újra, és nagyon boldog voltam, hogy sikerült, hiszen, a szerelem egy húszkilós, hatalmas, virágokkal átszőtt kőszikla, amit csak úgy hirtelen a védtelen és gyanútlanul dobogó szívedre ejtenek. Nem voltam abban a helyzetben, hogy cipelni tudjam. Egyszerűen nem és nem, nem akartam, hogy megtörténjen. Nem akartam függni tőled, a gondolatodtól, egyáltalán, egy másvalakinek a személyét

 

Csak álltam némán az ajtó előtt, és vártam.. vártam valakire, aki már- azt hiszem -, soha többé nem jön el. Mégis reménykedtem, hogy megmozdul a kilincs, kinyílik az ajtó, és ő fog ott állni. Ahogy telt az idő, egyre reménytelenebbül vártam, lehajtott fejjel, megtört szívvel. Mikor zajt hallottam, újra felcsillant a szemem, reményekkel teli szívvel bámultam az ajtóra. Fájdalommal a szívemben, és könnyekkel a szememben vártam, és éreztem, hogy rohant az idő. Mégsem jött senki. Egy nap elkezdtem távolodni az ajtótól, egyre messzebb kerültem, és egyre halkabban hallottam a kinti zajokat, és nem reméltem már, hogy te jössz be az ajtón. Már az ajtó is egyre kopottabb volt, megvénült az idő során. Egy nap már nem néztem az ajtóra. Szívem reménytelenül állt félre, megértette, hogy csupán az emlékeiben fogja újra látni a nyíló ajtót, és azt, hogy te állsz mögötte! Eljöttem hát, de a szívem egy része még mindig vár, csak vár, ott, a régi kopottas ajtónál.

 

 

Egy kis szobának ablakában ül egy szőke hajú lány, keze reszket, szeme könyes, arca mindig halovány.
Van egy fiú, érte könnyes a szeme, s most a kezében van a neki címzett levele.
"Könnyes arcú szőke lány felejtsél el engemet, ha elolvasod dobd a tűzbe ezt a rövid levelet. Felejtsél el hogyha lehet s
ne haragudj
énrám, de én téged sosem szerettelek te szőke hajú lány." Sokáig sírt a lány, de egy nyári reggelen, tűzbe dobta a levelet,
mert véget
ért a szerelem.
Levelet kap a lány rózsaszín levelet a barna fiú
küldte, kit a lány már nem szeret.
"Könnyes arcú szőke lány, ugye emlékszel még rám? Értem volt a szemed könnyes, az arcad halovány. Válaszolj a levelemre, írd
azt hogy
nagyon szeretsz,s ígérem hogy velem nagyon boldog leszel. De ha azt írod, hogy nem szeretsz, azt bánni fogom már; legalább a
sírom nézd
meg te szőke hajú lány!"
A szőke lány bekapcsolja a tv-t, éppen hírek mennek;most történt a baleset, a barna fiú halt meg kit a lány már nem szeret!!!!!!!

 

 

E pár sorral
búcsúzom Tőled, s kérlek ne hidd, hogy nem szeretlek Téged. Elég volt egy perc,
hogy megszeresselek. Most, egy élet is kevés, hogy elfeledjelek. A szívembe
zártalak, a kulcs elveszett. Ne törd fel a zárat, mert örökre szeretlek. Amióta
megismertelek, tudom mi az hogy szerelem, te tanítottad ezt meg én velem.
De nem értem,
ha egyszer hűtlen akarsz lenni, a tanítást hogyan kell feledni ? Ha
megtanítottál szeretni, próbálj meg hozzám hű lenni. Mert szeretni nem nehéz,
csupán ösztön az egész. Ha elmentem ne hívj többé vissza, megsárgult emléked
nem lesz többé tiszta. Ha elmentem, és el tudtam menni, ha keményen akarod el
tudsz feledni. Ha majd elmúlik a nyár, s helyébe jön a tél, havas lesz a táj,
gondolj az elmúltra, mely örökké fáj.
De ha nem
látnánk egymást soha többé, ne hidd, hogy a barátságunk örökre véget
ért.Jegyezd meg, hogy a barátság a lélekben terem, s lélek nem hal meg sohasem.
Ne sírj, ha az élet fáj, s a bánat a szívedbe váj. Ne sírj, ha eloszlanak az
álmok.Titkold el szíved minden szenvedését, s ne haldd meg a sors gúnyos
nevetését. Mert két szép szemed hiába könnyes, sírni lehet, de nem érdemes. Ne
hidd, hogy végleg elbúcsúzok, tudom hogy egyszer újra találkozunk. Még egyszer
egy nyári délután összehoz minket a sors talán, lehet hogy holnap, lehet hogy
sok-sok év után, lehet hogy akkor, amikor nem is számítasz rá. Nem tudom mikor,
nem tudom hol, de egyszer még találkozunk valahol!!!
S meg fogod látni, ha elmúlnak az évek, ki volt az ki igazán szeretett téged!
Akkor jössz rá, ki voltam én, mikor számomra már minden, minden véget ér.

 

"Együtt jártak már több mint egy éve, boldogan sétáltak mindig kéz a
kézbe. Örültek egymásnak csak egymásért voltak, amiért a szüleik
eleinte szóltak, de beletörődtek, hisz nem tudták egymástól eltiltani
őket. Elég volt nekik mit egymástól kaptak, szerelmüknek határt soha
nem szabtak. Élvezték a száguldást a hosszú utakon, szálltak egymás
mellet külön motoron. Két motoros útja soha el nem vált, bánatuk, ha
volt is az úton tovaszállt, a látóhatár szélén, ha két motoros megjelent,
leírni ezt nem lehet, ezt érezni kell. Fekete bőrruha fekete szkafander,
fekete bőrnadrág s nem egyszerű farmer, fekete csizmában s
nyakukban kendővel szálltak versenybe a száguldó felhőkkel. Hosszú
utakon el s visszacikáztak, ott csak ketten voltak és egymásra
vigyáztak. Egymás nélkül soha nem indultak útnak, egyetlen kérése ez
volt a fiúnak. Féltette szerelmét, hisz ő volt a mindene, röviden tömören
az egész élete. Ők is, mint más szerelmesek sokat veszekedtek, de
csak addig tartott aztán kibékültek, ám egy napon minden másként
történt, nem tartották be a jól bevált törvény. Távozás előtt a búcsú
elmaradt, s mindez egy álom egy félreértés miatt. Hosszú napokig nem
is látták egymást, a szülők azt hitték mindkettőnek, van más, de őket
kínozta egy titkos sejtelem az egymás iránt érzett még mindig forró
szerelem. Hihetetlen lassúsággal teltek a hetek, még nem békeéltek a
megsebzett szívek. Mindkettő bánkódott mindkettő szenvedett,
kínosan teltek a napok éjjelek. Egyre csak azon törték a fejüket a
békülés útja vajon melyik lehet. Egy csillagtalan borús éjszakán,
elhatározásra jutott a lány. Tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet, s
szerelmétől bármikor bocsánatot kérhet. Fejében megszilárdul e
hirtelen gondolat, nem is töprengett oly sokat, hirtelen gyorsasággal
be is öltözködött, szájára szokás szerint fekete kendőt kötött. Barna
hosszú haját most is fölcsavarta, hogy lány volt a ruhába ki gondolta
volna. Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt, föltette fejére a
fekete szkafandert. Lenn az udvaron felült a motorra, csak akkor jutott
eszébe mikor már berúgta, hogy volt egy kérése régen a fiúnak: nála
nélkül soha ne induljon útnak. Keze ekkor rátalál egy féltve őrzött
képre, elővette megcsókolta s fölnézett az égre. Érezte, ha most el
nem indul szíve nyomban, meghasad, hogy mi járt ekkor a fejében
örökre titok marad. Szemében ekkor már könnyek égtek, még egyszer
jól megnézte a képet, majd visszatette a bőrkabát mögé. Gázt adott
ugratott s mire az utcájukból kiért már csak a motorjának, s az
álmainak élt. Egész úton arra gondolt mi lesz, ha majd odaér, több volt
neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér. Az út szélén vén fák
sorakoztak, jó öreg barátok, jó öreg nyárfák, hisz ezt az utat már egy
párszor bejárták. A motorost egy fénysugár követte, közben egyre
több csillag kúszott fel az égre. Gondolatai már régen messze jártak
csak nézte az utat s nem, vette észre, hogy mindjárt oda ér a
felbontott részre. Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett, de a
sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet. Ebben a pillanatban az
járt a fejébe, hogy soha többé nem nézhet a fiú szemébe, meg nem
ölelheti kezét nem foghatja, ezután már többé meg sem csókolhatja.
Hiába sietett vége mindennek a szerelemnek, a boldogságnak a csodás
életnek. A halállal csatázva a szeme könnybe szaladt, hogy sietett, íme
hoppon maradt. Fájdalmat leküzdve csendesen suttogott, a halál
küszöbén a fiútól búcsúzott: ne haragudj rám, hogy elmegyek, de
ígérem ezután is mindig veled leszek, légy boldog, akkor én is az leszek,
emlékezz arra csak téged szerettelek. Egyetlen vércsík volt ami a
szkafander alól a szájából kibuggyant s az arcán végig futott. Ott
feküdt az úton fekete ruhában a motor közelében a vén fák
árnyékában.
Pontosan egy éve enne az éjszakának a fiú eleget tesz becsület
szavának. Megfogadta ugyanis még ott zokogva, hogy életében már
csak egyszer ül motorra. A megbeszélt időben megjött a négy haver, a
fején ekkor már fenn volt a szkafander, lenn az udvaron felült a
motorra, gyászos tervét gyorsan újból átgondolta. Gázt adott ugratott,
s mire az országútra kiért már csak a motorjának és álmainak élt. A
temető ott volt az országút szélén, a sír mit keresett a temető végén.
Leszállt a motorról és letérdel elébe, húsz szál piros rózsát tett a fejfa
tövébe. A szalagot eligazította, melyre nagy piros betűkkel ez volt
írva: NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED. A régi emlékek újra felkavarták, a
szívét nyugodni egy percig sem hagyták. A barátok ott álltak sorban
mögötte, fekete kendőjét a fejfához kötötte. Elindult a motorhoz a jó
öreg baráthoz, de mintha szívét kötötte volna a fejfához. A temető
kapuban felült a motorra, barátai követték őt részvéttel sorba, így
emlékeztek a hajdani barátra.
A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége, az állandó útvonal régi szép
emléke. A fiú arra gondolt mennyit motoroztak, hosszú hónapokig mily
boldogok voltak, de ő elment itt hagyta, s már nem érdekli semmi, csak
egyetlen gondolat: utána menni. Könnyes szemmel a kormányt
markolta, s cseppet sem figyelt a kijelölt útvonalra. Egy hatalmas
kanyart egyenesen véve, nagyot ugratott a tátongó mélységbe. Ekkor
már este volt a csillagok ragyogtak, lenn a mélységben a vén fák
suttogtak. Ott feküdt a fiú fekete ruhában, a motor közelében, a
holdfény árnyékában.

 

Szomorú angyal:

Egyszer volt, hol nem volt,volt egy szerelmes pár, imádták,s hűek voltak egymáshoz,éveken át. Azt hitték az övék örök szerelem, s nem állhat közéjük senki sem. De egy napon megtörtént a tragédia, a fiú a szívét másnak adta oda. A lány mit sem sejtve elindult a megszokott találka helyre. A fiú is ott volt, várta már a lányt. Ő csókokkal borította, de a fiú meghátrált. Közölte a lánnyal, hogy vége, mert mást szeret, de ekkor a lány a földre csuklott, s sírva remegett. Őt azóta nem látta mosolyogni senki, mióta szakítottak,már nem tud nevetni. A boldogságnak örökre vége szakadt, a lány számára többé már nincs tavasz. Régóta nem látta őt már senki, a szobájában ül, s nem tud mást, csak szenvedni. A fiú mostmár egy szőke lány szemébe mosolyog kihívóan, s nem sejti,hogy a régi szerelmét, a penge megvágja halálosan. A lány úgy gondolta, így már mit sem ér élete, így hát jobb lesz,ha elmegy ebből a világból örökre. Egy lapot vett kezébe, s búcsú levelet írt a fiúnak, minek az elején,ezek a szomorú mondatok voltak: ,,Annak a fiúnak,kit még most is szeretek, S attól,hogy elmegyek,a síron túl sem feledek". Miután szomorú levelét,sűrű könnyek közt megírta, pengét vett kezébe,vágott, s ment a halálba. A lány szülei ekkor értek haza, s rögtön mentek fel a szobába, de ő akkor már a földön feküdt, s a halál elragadta. Az édesanyja meglátta kezében, a vértől ázott levelet, elakarta olvasni,de a szíve nem engedelmeskedett. Tudta,hogy a lánya,annak a barna fiúnak címezte, s még az aznapi postával azonnal elküldte. Mikor a fiú a szomorú hangulatú levelet megkapta, a barátnőjét éppen forrón ölelte,csókolta. Mikor a levelet olvasta, szemébe könnyek szöktek. S ekkor csörgött a telefon,a lány anyja volt az, Csak annyit mondott: -Várlak a temetésen holnap. Legyen ott az,ki miatt a lányom gyilkolt, S ki miatt annyi szerető szívet feldúlt. Másnap, mikor eljött a temetés napja, a fiú is ott állt a tömegben, zokogva. A temetés végén,a fiú oda ment a sírhoz, s sűrű könnyek közt,csak ennyit mondott: ,,Tudd meg drágám,hogy én téged szeretlek." S ekkor egy hang megszólalt: ,,Még itt a síron túl sem feledlek."

 

Barátságból szerelem ...

Volt egy lány és egy fiú. Már az óvodában nagyon jó barátok voltak. Elkerültek iskolába és egy osztályba került a srác és a lány. A lány egyik nap nagyon szerelmes lett a fiúba, de a fiúnak volt barátnője és szegény lánynak minden nap végig kellet néznie, hogy megy az idő és a srác meg az a lány még midig együtt vannak és ölelkeznek, csókolóznak.  Egyik nap aztán vette az erőt és elmondta neki hogy ő tetőtől talpig szerelmes belé. a Srác nagyot nézett és gonosz nézéssel a lány szemébe nézett és csak ennyit mondott ?ennyit ér egy barátság, mert te csak mindenkibe a szerelmet keresed, soha többé ne szólj hozzám.?  A lány sírva futott el, átsírta miatta az éjszakákat és nagyon összetört a szíve. Telt múlt az idő a lány nem mozdult a szobájából, és csak sírt. Egyik este fogott egy papírt és egy tollat és levelet írt.

?szia. te ismertél a legjobban, te tudtad minden titkom, te voltál az, aki segített a bajban. De most végre kimondom érzéseimet és letámadsz, mert te mást szeretsz.  Bocsáss meg, ha megbántottalak, de már nem bírtam tovább hisz oly szép vagy és imádlak. Inkább választod azt a lányt, aki minden nap a mozi melletti parkolóba megcsal, mint engem, akit már 4 éves korod óta ismersz, és csak téged szeret. De felejts is el, ne is gondolj rám többé. Mikor ezt a levelet megkapod én már föntről foglak figyelni és még mindig SZERETNI.

 

A lány ragadott egy kést és a vérével írta alá a levelet. Reggel útnak indult első megállója a posta volt. De a posta bejárata előtt összeesett. Egy öreg bácsi megtalálta a lányt és a zsebébe a levelet. Rögtön hívta a mentőket, de a lány már nem élt. A Bácsi a levelet föladta a postán és másnap a fiú kezébe került.  Ahogy elolvasta a levelet rögtön futott a lányhoz, de már csak a szülei voltak otthon, akik épp indultak a temetésre.  A fiú megkérdezte, hogy hol a lány, de az anya csak ezt tudta mondani ?te vagy a hibás? a fiú egyből rájött, hogy mi a helyzet és ő nem ment a temetésre, hanem este éjfélkor kiment és a lány sírja elé borult és ezt mondta:

?Téged mindennél jobban szerettelek. A lánnyal már szakítottam, mert igazad volt és a legjobba barátommal csalt meg. Bocsáss meg nekem, hogy akkor olyan gonosz voltam. Nagyon szeretlek s szeretni is foglak. ?

Erre visszaszól egy lágy hang:

 Nézz az égre, a legszebb fényre. Láss egy álmot, s harcolj érte!

 

Egy barna fiú és egy barna lány ...

\"Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna lány.
Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne az egész világ!
Igen, ...de örökké semmi sem tarthat, a fiú útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék maradt.
Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden, sajnos ő nem felejt könnyen.
Aki most ránéz az utcán, azt kérdi magától; \"Miért?\"
- Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól.
Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy srác miatt zokog.
Egy srác miatt ki most másra mosolyog, s másnak küldözget óriási virágcsokrot.
Szerették egymást hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág.
Fájdalom s könny ragyogott a szemében, hát nem jutottam eszedbe 1-szer sem?
Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok akik szerelmesek és boldogok nagyon.
Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni.
Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is emiatt folyik könnyem.
Mire e levél hozzád elérkezik a síró kislány már nem létezik! Nem láttál hulló csillagot?
Én voltam az ki eltávozott!
A temetőben egy harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem, a kis sír felé fordul, a sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott.
Erdő mélyén egy kis híd alatt találtak rá, de sajnos késő volt már!
A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe.
A levél hangulata boldogtalan volt egy lány szerelméről és haláláról szólt!
A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe, sírva.
Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve.
Rájött nem kellett más szerelme, csak azt az egy lányt szerette.
Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá.
Szél fújt át az éji temetőn, és a fiú bánatosan, fejét a kis sírról felemelte.
Fájdalmas hangon valaki megszólalt: \"S Z E R E T L E K .\"
A fiú ráismert a hangra, majd újra ráborult a kis sírra. \"Bocsáss meg nekem.\"


Véres csók ...

Volt egy lány, aki nagyon szeretett egy fiút és fordítva is így volt, de a lány félt az első csóktól, mert ő még sose csókolózott. Amikor a fiú meg akarta csókolni a lányt a lány mindig ellökte magától. A fiúnak ez nem nagyon tetszett épp ezért el is váltak útjaik.  A lány nagyon dühös volt magára és csak magát hibáztatta, mert nem engedte h megcsókolják. A lány teljes lelki beteg lett. Egy hónap múlva a lány meglát két párt csókolózni és megáll, fölismeri a pulóvert a fiún Ő volt az hisz tudta, hogy még ő vette neki.  A könnyei, mint a záporeső úgy elkezdett sírni. A fiú hátrafordult, de nem ő volt az, hanem egy másik fiú a lány valamennyi megnyugvást érzett, de még mindig nagyon el volt keseredve. Hazament és a bejárat előtt egy vörös rózsát talált, ami már majdnem fekete volt és egy kis cetli volt mellette. A lány fölemeli a cetlit, de hirtelen eldobja, mert véres lett a keze. Letörli a vért selymes kezéről és megnézi a levélkét. Ez ált benne: ?Ma éjfélkor a padnál? A lány sokat nem értett a levélből, de elment éjfélkor a padhoz. Kicsit félt, hogy mi fog történi, mert nem volt senki egy lélek se volt a környéken. Egyszer csak meglát valakit mivel nagyon sötét volt nem látta, hogy ki az. Közelebb jön, a lány szíve olyan szervesen dobog, hogy majd kiugrott a helyéről. Egyszer csak elcsattan a csók és mire leveszi a lány ajkáról a fiú az ajkát a lány összeesett. A fiú elfutott, reggel egy másik lány talál rá ismerős volt neki az arc, de mivel vérbefagyott ajkáról elmosódott a vér minden hová ezért nem volt benne biztos, hogy ismeri e, de mindegy nem foglakozott vele hívta a mentőket. A lányt kétszer kellet újraéleszteni és egy hónapig az intenzíven feküdt kómába. Három hónapra rá teljesen rendbejött és mindenre emlékezett, mindent tisztán el tudott mesélni. A lány nagyon fél mindentől a szíve és lelke összedőlt. A lány sose tudta csak sejtette, hogy a fiú lehetett az, aki megcsókolta. De ez már rejtély lesz mindörökké.

Kép

 

Volt egyszer egy fiú és egy lány, kik boldogok voltak nagyon,
szerették egymást, kézen fogva sétáltak a napon.
Sokszor elképzelték mi lesz ha felnőnek,
soha nem válnak el, örökre együtt lesznek.
Szerelmük olyan volt, mint egy csodaszép mese,
mindenük megvolt ami csak kellett az életbe.
Történt egyszer, hogy a fiú kapott egy levelet,
harcolni hívták, el innen nagyon messze.
A fiú nem akarta itt hagyni az egész életét,
de elhatározta hogy harcolni fog a hazáért s szerelméért.
Mikor a lány ezt megtudta, sírt s zokogott,
féltette a fiút, nagyon szomorú volt.
Eljött a nap, mikor a fiúnak mennie kellett,
mindenkit itt kellett hagynia kit kedvelt s szeretett.
Elbúcsúzott tőlük, míg a lányhoz ért,
gyengéden átölte, s suttogva csókot kért.
Kint ültek a csillagok előtt előző este,
s választottak egyet, mely a legfényesebb.
Így szólt a fiú: Ha látod, hogy e csillag lehullik, tudd hogy én már nem létezem!
A lány megint csak sírt, könny csillogott gyönyörű szemeiben.
Mikor aztán a fiú a háborúba odaért,
harcolt, s ezt csak egyedül a szerelméért.
Mindig ott lebegett előtte a lány meseszép arca,
a gyönyörű szép szeme, s csillogó ajka.
Lement a nap, majd feljött a hold,
a fiú még mindig csak harcolt és harcolt.
Belenyilallt valami fájdalom, elsötétült minden,
érezte hogy vége most már, már fájdalmat sem érzett.
Látta magát ahogy fekszik a sötét ég alatt,
a lányra gondolt s közben mosolygott arca.
Lepergett előtte az egész élete,
mikor még boldog volt, mikor a lányt érintette.
Közben a lány otthon ült az ablakban,
s folyamatosan csak azt az egy csillagot bámulta.
Látta amint lehullik szikrázva,
érezte szívében az égető fájdalmat.
Tudta, hogy a fiú már nem létezik többé,
elővett egy kést, s karcolgatta a kezét.
Először csak karcolgatta, majd mélyen belevágta,
előtte is lepergett minden, az öröm s bánat.
Végül mindketten felértek az égbe,
s ott folytatták együtt a csodaszép életet.
Tán még most is ott vannak az égben,
s együtt élnek majd örökre a szerelemben.

Kép

Lépj amíg nem késő

Úgy érezte, a világ ellene fordult. 
Egyetlen szerelme lemondott róla, 
S már egy másik lány kezét fogja azóta. 

"Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú,
A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt. 
De a lány nem adta fel, dacolt ellene, 
S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele. 

A remény viszont egyre jobban elhagyta,
Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja.

Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta,

De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára. 

A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra,
"Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan.
Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, 
A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta. 

Teltek a napok, teltek a hónapok,
A lányról már azonban régen nem hallott.
Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, 
Ürességet és fájó hiányt érzett szívében. 

Érezte régi szerelme keserű hiányát,
Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját.
Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, 
A féltő gondoskodása, a lány maga egésze. 

Másnap megjelent a házánál virággal a kezében,
Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében.
A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj,
Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt! 

Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát,
Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát.
A fiú elsápadva állt ott egy percig, 
A csokor virág a kezéből lassan hullott ki. 

Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele,
Minden percben ott kellett volna lennie mellette.
Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött,
 Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött. 

De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át,
Mintha hallotta volna halott szerelme hangját.
És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, 
A régi, megszokott, gyönyörű szépségben. 

Mindkettőjük szemében könny ragyogott,
A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. 
Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant,
A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant. 

Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik,
A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik.
Igyekszik szerelmét megnyugtatni, 
De csak ennyit tud végül mondani: 

"Ne sírj szívem nincs semmi baj,
Emlékem szívedben végig megmarad. 
Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat,
Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban." 

Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét,
A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. 
A lány arca egyre halványodott, 
"Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott. 

Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát,
De még lehetett érezni a lány kellemes illatát. 
A fiút ezután az álom hamar elnyomta, 
Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha. 

Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom,
De talált valami csodát az asztalon. 
Egy fehér toll volt ott a lány illatával, 
S rájött mit veszített a lány halálával. 

Szívében most még jobban érezte hiányát,
S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. 
Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt:
"Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"
 
"Másfél éve hogy szerették egymást. Egy este a fiú ezt mondta: -Sajnálom de a mi szerelmünk eddig tartott! A lány szeme könnyes lett, megkérdezte: -De miért? A lány odalépett a lemezjátszóhoz s feltette a számot ami őket összehozta: Mond ugye csak álom volt az egész! A fiú odalépet a lányhoz s hátulról átölelte. csak ennyit mondott: -Így kellett történnie! Reggel a búcsúcsók után elváltak egymástól! Pár hónap múlva a lány elment a barátnőjével a városba az egyik vendéglőbe. Leültek az egyik asztalhoz és rendeltek. A barátnője meglökte: -Nézd ki jön be az ajtón! A lány odanézett. A fiú volt az a barátnőjével. A velük szemközti asztalhoz ültek. Némán köszöntek egymásnak. A fiú odament a zenekarhoz és azt mondta: -kérem lejátszanák azt a számot hogy: Mond ugye csak álom volt az egész! A zenekar játszani kezdett s a lány elsírta magát! A fiúhoz a felesége így szolt: -Nézd a szemközti asztalnál az a lány sír. Szerinted miért??? A fiú mondani akart valamit de nem tudott megszólalni a fájdalomtól. Később megnyugodott s így szolt: -Talán ez a dal mi összehozta s talán ennél a számnál váltak el a szerelmével. -De téged mi lelt drágám? -semmi csak fáj a fejem. -Mond mi lett azzal a lánnyal akivel elöttem jártál és miattam hagytad el?! -Azóta nem láttam. A lány meglátta a fiú feleségén a karikagyűrűt s már mindent értett. A barátnője kérdezte: -Mi bajod? -Semmi majd kint elmondom. A lány az ajtóból visszanézett a szeme találkozott a fiúéval. Kint azt mondta: -Soha többé nem akarom látni!! Soha többé!! Otthon elégette a fiú leveleit. Ráborult az ágyra s a fiú fényképét nézve sírt. Pár hónap múlva újra találkoztak. A fiú részeg volt, odalépett a lányhoz s így szolt: -Fiam született! A lány így szolt: -Gratulálok! Mellettük egy fiatal házaspár kezükben magnó. Ez a dal hallatszott: Mondd ugye csak álom volt az egész!!! Aztán megjelent a fiú felesége a babakocsival. A lány kitépte magát a fiú kezéből és elrohant. A fiú könnyes szemmel nézett utána, de már csak a fékcsikorgást halotta. A lány azonnal meghalt. A fiú könnyes szemmel nézte végig a temetést. Ő maradt utoljára a sírnál. A fájdalomtól elszakadt szível ment haza. Otthon a felesége a kisgyerekkel foglalkozott. Ő a szobába ment s magára zárta az ajtót. A lány képét nézte leveleit olvasta, a lemezjátszóra feltette a ma már legismertebb dalt: MONDD UGYE CSAK ÁLOM VOLT AZ EGÉSZ!!

 

 

 

"Volt egy gyönyörű lány,ki hitt a mesékben,
hitte,hogy lesz egy álom,miből fel nem ébred.
Örökké tart majd,s ő csak várta,
hitte,hogy többé nem marad árva.

Szeretetre vágyott,megértésre,és két ölelő karra,
arra hogy,viszont szeressék,semmire csak arra.
Nem értette miért kér oly nagyon sokat,
s miért nem talál valaki mellett végre oltalmat.
 

S egy szép nap úgy tűnt az álom végre valóra vált
hisz találkozott azzal,kire már oly rég óta várt.
A fiú büszke volt,hiú,s naiv, de a lány olyat érzett,mint még soha addig.

Rájött a fiú is,ez még több is lehet, lehet ez még igaz szerelem.
Bízott benne,hogy így elfelejti azt a lányt,
ki nem hagyott maga után mást,csak örök talányt.

Szomorú volt,félt,szenvedett,
hisz az dobta el,kit igazán szeretett.
De a gyönyörű lány csak oltalomra várt,
így ő is feledni kezdte a mély gyászt.

Rájöttek,hogy ők talán egymásnak lettek teremtve,
s a szerelem örök oltárára szentelve.
A lány megkapta az áhított oltalmat,s szerelmet,
a fiú pedig gyógyulni érezte a fájó sebeket.

Szerették egymást,együtt voltak, míg nap ragyogott az égen, úgy hitték már nem éreztek ilyet,nagyon régen.
 
De minden álom elmúlik egyszer... Miért is ne?!
s a gyönyörű tavasz helyére tél köszönt be.

Mégis hitték,hogy egymással minden jó lehet,
s hogy együtt ketten legyőzhetetlenek lesznek.
A szerelem csodákra képes,ezt el kell ismerni,
olykor tudni kell a másikat oroszlánként védeni.

Mert ki egyszer már tied lett, S úgy érzed örökre Őt szereted.
Nem hagyhatod,hogy elmenjen,érte küzdeni kell,
ha már egyszer megszerezted,nem engedheted el.

A szerelem erős lánc,
örökké tartó,szédítő tánc.
Úgy fűz magához,hogy észre sem veszed,
s úgy táncol,hogy elveszted eszed.

Örökké remél,örökké bízik,
s megtanít téged örökké hinni.
Hinni a másikban,s ezt el is éri,
hisz elhiszed,hogy örökké mellette fogsz élni.

Így hittek Ők is egymásban,
s vakon bíztak a szeretett társban.
Hisz az igaz szerelem elvakít,
s hiszed,hogy szép,amíg a másik el nem taszít.

S akkor jön a fájó ébredés,
a mindenkori tiszta reszketés.
Hisz egyedül félsz,együtt bármi könnyebb,
De Ő akkor már nincs melletted,helyette más van: a fájó könnyek.
 

Ez a történet a gyönyörű lánnyal, s a hiú,naiv sráccal.
A fiú nem bízott az érzéseiben,mindent tagadott,
s a lány szemei előtt is ködként szállt el az édes oltalom.

Az oltalom,mit annyira áhított,mire annyira vágyott,
s közben nem tett mást,csak kergetett egy álmot.
Szép volt a fiúval,de nem tehetett mást,
érezte,vissza már nem jön, elengedte hát!

A fiú rájött,hogy még mindig a másikat szereti,
akárhogy is bánt vele,soha nem feledi.
A gyönyörű lány hívta,kérlelte, maradjon Vele,
hisz ő nem tenne mást,csak igazán szeretne.

De a fiú hajthatatlan volt,vissza se fordult,
s a lány nem értette mit csinált ilyen rosszul.
A fiú csak rohant,messze már,
Úgy érezte ha kell,a halálból is vissza hozza a másik lányt.

Hisz szerette,csak Érte élt,
de nem tudta,hogy a gyönyörű lány csak Miatta remél.

Eltelt egy hosszú év,s a fiú egyedül maradt,
nem találta meg a lányt,kit annyira akart.

S a fiú újra csak szaladt,szaladt vissza,
de a lány ekkor már búcsúlevelét írta,
Mire a fiú odaért,a lány már a földön hevert,
s véres gyenge kezében szorított egy levelet.
 
 A fiú szólította: "Szerelmem",
de a lány akkor már semmit nem felelt.
Ki egy éve forrón ölelte,s szerelmesen,
az nem lehet már vele többé sosem.

A borítékra csak annyi volt írva:
"A barna szemű fiúnak,kit már nem feledek soha"
Lassan,könnyeitől szinte alig látva kibontotta, s olvasta

"Drága Egyetlenem!Kedves édes Szerelmem!
még mindig kimondhatatlanul szeretlek,pedig már több mint egy év telt el búcsúnk óta,
de még mindig előttem lebeg az utolsó óra.Az utolsó,édes pillantás,mit rám vetettél,
gyönyörű két szemed,mivel egyszer,utoljára szemembe néztél.
Bárhová megyek,és bárhol is járok, mindenhol egy emléket találok...
Azt hittem az átsírt éjjeleknek vége,s hogy szívem elfelejt Téged már végre.
De hallottam csengő hangod,láttalak,s életre kelt az édes múlt.Hiába küzdöttem,egyedül kevés voltam ellene, így emléked lelkem mélyén mindent feldúlt.
Legszívesebben menekülnék előlük, és előtted is, de nincs hely hová bújjak,
A régi,közös,szép emlékek újra meg újra feltörnek, s nem kellenek már az újak!
Hiszen Te jelentesz mindent nekem s az életemet, mindenemet odaadnám azért, szívemet lelkemet.... Hogy csak messziről is, de újra lássalak,s hogy érezzem illatod,hogy újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod.
Mondd! Miért nem értik meg,hogy Nélküled élni nem akarok?
Hisz ha nem vagy velem,fáj a levegővétel,szinte belehalok.
Nem akarok már nélküled élni,Nélküled nem is létezek.
Nem megy már semmi,minden fáj,Nélküled nem élhetek!
Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel,kísér a halál,hiszen két szemem szüntelen keres,de sehol nem talál....
Boldogtalan életemből hiányzik a törődés,s teljes felismerésként zúdul lelkemre a feledés.
Nincs már szerelem,boldogság,édes és tiszta gyermeki öröm,mindent mit magamban éltem át,már magamban őrzöm.
Nélküled szíven nem nyugszik,szüntelen csak az álmatlanság hál velem,félek,rettegek attól hogy egy rossz emlékké kell lennem...
Gyilkolna, zinte marcangolnak az elhangzott utolsó szavak,fájdalmamra csak gyengéd ölelésed nyújtana vigaszt.Bár elmondhatnám,hogy öl meg lassan ez az érzés,de megfagynak a szavak,s kínná lesz a légzés.
Most félek! Félek,hiszen örökre elvesztettem tekinteted.Nem sírok már,inkább elfojtom magamban minden emlékedet.Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom,s önmagam felett gyűlöletté nő a szánalom.
Szánom magam,hisz akit bárminél s bárkinél jobban imádtam,annak ellenére,hogy megbántott,még sem tudtam feledni... nagyot hibáztam.
Óh, istenem! Hányszor mondták,hogy felejtselek el Téged!
Hányszor mondták,értsem meg végre: többé sohasem leszek Veled!
Istenem! Mikor kimondtad azt a szót,hogy VÉGE, mintha minden álmom,s vele életem is véget érne.
S már a halállal sem küzdök,most már csak bátorságot gyűjtök.
Csak a halál csókját érezném már végre....ennyi csak,mit remélek,
Le akarok lépni az útról,mit már oly rég óta járok.
Hisz többé már soha nem lesz velem,kit annyira várok,el akarok végre menni,de nem tudlak búcsú nélkül itt hagyni...
Hát ég Veled! De egy valamit tudnod kell: a síron túl sem foglak feledni!
Búcsúzok,talán így jobb,hisz nem gondoltam,hogy gyenge is tudok lenni,hogy Nélküled ugyanúgy már nem tudok nevetni!
Zárom soraim örökre...de még így is szeretlek mindig,csodás emléked magammal viszem, egyenesen a sírig."
 
Ekkor a srác lecsukta a levelet,
melyre búcsúzásként még egy könnycseppet ejtett.
Képzeletben még újra látta szerelmét,
s még egyszer,utoljára szélesre tárta két kezét.

Ölelni akarta a lányt,de már nem tudta,
csak könnyei folytak tovább,újra meg újra.
Keserves könnypatak áztatta puha gyermeki arcát,
Majd örökre magára zárta a fájdalom végtelen ajtaját.

Majd édes,lágy szellőtámadt váratlanul,
kérlelte a fiút fáradatlanul...
Leszáll az éj,s a fiú elhagyta otthonát,
az édes szellő a temető felé sodorta két lábát.

Két szemével sírva kutatta a sírt,
vérző szívére már semmi nem nyújt írt.
Ekkor elsuhant a szellő,s csend borult a tájra,
a fiú keservesen zokogva borult a fejfára.

"Ne sírj, kérlek Drága,ne sírjál,
már nem fáj,hogy akkor eldobtál.
Már nem fáj semmi... végre megnyugodtam...
szeretlek, imádlak, jobban minden másnál,
S veled bátrabb voltam a halálnál...
Nem is Ő keresett engem,én kutattam utána,
s én leheltem csókot mérgező ajkára.
Tudd,hogy bennem élsz most már örökre,s én is Veled maradok,
védeni foglak mindörökké,én leszek az őrangyalod!
Óvni foglak végig az utadon,hűen vigyázlak,
hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..."
 

 A fiú csak fájdalmasan zokogott,
tudta,hogy saját magának ezzel mekkora űrt okozott.
A szellő a sír felöl egy halk,őszinte szót hozott: "Szeretlek"!

Kép

 

 

Egy tragikus eset,ami nem rég megesett.
Volt egy pár, mely szerelmes,szívük a szóra engedelmes.
Minden nap találkoztak,az életről együtt álmodoztak. 

Lassan eltelt a forró nyár,szívüket hűsítette az ár.
A szerelem megmaradt,bár az idő elszaladt.
Egy napon veszekedtek,a dühtől mindketten reszkettek.
Egymáshoz bántó szavakat kiabáltak,a kezek most elválltak.
A szél egyre jobban fújt,a lányhoz egy kéz nyúlt.
Karját megfogta,egyre jobban szorongatta.
Hiába védekezett,testével reszketett.
Hirtelen elengedte,a szépet elfeledte.
A lányt erősen megütötte,akkor szívét is eltörte.
Gúnyosan mondta: nem kellesz,miattam többet nem szenvedsz.
Soha többé ne keress,engem Te ne szeress.
Megbánod, amit velem tettél,hogy ellenem vétkezni mertél.
A srác a földre esett,szavakat keresett?
Kérlek ne féljél,pár perce még szerettél.
A lábai elé borult,hibájából okult.
De a lány meg nem bocsátott,szavakkal átkozott.
Könnyek futottak végig az arcán,senki sem tudott segíteni bánatán.
Elindult hazafelé,csendesen nézett maga elé.
Otthon a szobájában sírt,könnyeivel nem bírt.
Úgy döntött nincs miért élni,a világtól nem akar félni.
Elvesztette szerelmét,vele együtt az életét.
Levelet írt,közben pedig sírt.
Ekképp fogalmazta meg gondolatait,a rég elmúlt álmait.
Megbántottál Kedvesem,tönkretetted szerelmem.
Nincs miért élnem,már a boldogságot nem remélem.
Ha majd értem szólnak a harangok,tudd, hogy most is Rólad álmodok.
Szívemet megsebezted,éelkemet rég elvetted.
Utolsó napomon nem leszel velem,fájni fog ez nekem.
Egyedül teszem meg az utolsó lépést,érzem belül a halálnak tépését.
Síromhoz ne merj közel menni,se könnyeket ejteni.
Ha majd egyszer hiányzom,már nem haragszom,
Gyere majd ki, nézd, mit tettél,tudom, hogy sose szerettél.
Mindig is imádni foglak,egyszer új világba hozlak.
Befejezte a levelet,aláírásként egy könnycseppet ejtett.
Vitte csendesen magával,de nem találkozott a halállal.
Felmászott egy szikla tetejére,szüksége volt minden erejére.
Utolsó pillantást vetett a tájra,emlékezett a szerelmes vágyra.
Könnyei patakként szaladtak,de ki nem apadtak.
Érted teszem,életem, elveszem.
A Nap szomorúan nézett,az Ő szíve is vérzett.
Lassan zuhant a mélybe,senki se látta a csendes éjbe.
Még most is üvöltötte szeretlek,soha nem feledlek.
Lelke a magasba szállt,az angyala a felhőn állt.
Meghalt érte,pedig senki nem kérte.
Meghalt!- a szél vitte,a srác el nem hitte.
Nem ment haza többé,a nyugalom az övé.
Barátai napokon át keresték,hisz ők mindig is szerették.
Egy csendes este megtalálták,de már vérben fagyva látták.
Kezében a levél megcímezve,szíve el volt vérezve.
Az írás olvashatatlan,szíve hontalan.
Egy őszi napon eltemették,végleg elengedték.
A koporsó hideg mint a jég,érte sírt az ég.
Valaki a kapuban várt,nem felejtette a szerelmes nyárt.
Talpig feketében,szerelme emlékében.
A temetőben csendben állt,a szomorúság a szemében hált.
Még most se tudja elhinni,hogy szerelme mért akart elmenni?
Végleg eltűnt, itt hagyta,szívét a halálnak adta.
Csendesen a sírhoz lépett,a fájdalomtól lelke égett.
A szemei bánatosak,az álmok fájdalmasak.
Kint állt, de meg nem tudott szólalni,szinte sóbálvánnyá változott, nem tudott megmozdulni.
Egész este, csak várt, hogy majd hozzá szól,nem értette, hogy már minden holt.
Egész este, csak a koporsóra könnyeket ejtett,s belül szerelméért reszketett.
Órák teltek el végül elmondta: szeretlek,de érted már semmit se tehetek?
Mért hagytál egyedül,csend csak fájdalmat szül.
A csendben egy hang suttogott,az Ő hangja szívében búgott..
Azt hitte csak képzelődik,csak a hangjára emlékezik.
Előlépett egy angyal, talpig fehérben.szíve még égett a pokol tűzében.
Tudtam, hogy eljössz értem Szerelmem,gyere fogd örökké az én kezem.
Azt hittem, el tudlak majd itt feledni,de lelkem súgja Téged kell szeretni.
Ezek voltak az utolsó szavak,ez volt a pillanat amikor összeértek az ajkak.
Jött a reggel, mennie kellett,kedvesétől könnyes búcsút vett.
A srác könnyei csak folytak,szívéhez az ördög angyalai szóltak:
Vedd el az életed,hisz még, mindig szereted.
Megtette az életét elvette.
Vére a földre hullott,szíve csakis hozzá húzott.
Újabb temetés, újabb könnyek,az angyalok ismét eljöttek.
Megölték magukat egy szerelemért,meghaltak egy szebb életért...

 

 

 

Egyszer volt egy lány és egy fiú, mind a kettő még nagyon ifjú.
Már hosszú ideje együtt voltak, az évek csak teltek múltak.

Boldogok voltak mindketten, de a fiú azt gondolta, lassan elmúlik a szerelem.


Egy esős nyári este elindultak sétálni, a felhők érezték,
e a nap nem a lány álma.

Hosszú időn keresztűl beszélgettek, szomorkodtak, de közben mindketten hamisan nevettek.

Későre járt az idő, egyre jobban zúhogott az eső.
A fiú elmondta hogy szerelmük már nem olyan mint rég,talán jobb lenne ha kimondanánk, hogy itt a vég.

A lánynak elkezdet patakban folyni a könnye, és a könnycsepp az arcán a helyét meglelte.
Az idő még rosszabb lett, a sötét felhőkből szinte fekete eső esett.

A lány a tócsába meglátta magát és szerelmét, nem bírta elvíselni a fiú hideg közeledtét.
A lány becsukta a szemét, hirtelen eszébe jutott minden emlék.

Az arcán végig gördült egy fájó könnycsepp, ránézett a fiúra és hirtelen futásnak eredt.
A fiú utána kiabált de ezt már nem halotta, a fűlébe csak egy dolog csengett, a halál halk szava.

Futott, futott és meg sem állt egy patakig,
ott leűlt és gyorsan keresett valamit.
Valamit, ami éles és mély sebet ejt, egy üveg szilánkot gyorsan meg is lelt.

Csak űlt és erősen szorította a szilánkott, felkészült rá hogy elhagyja ezt a világott.
Könnyes szemével nem látott színte semmit, fogta és pár mozdulattal felvágta ereit.

A vére folyt bele a patakba, tudta ez már visszafordíthatatlan.
A fiú érezte hogy baj van, és arra is rá jött hogy, szerelme iránta halhatatlan.

Megbánta ezt az egészet, utána rohant már félholt szerelmének.
Mivel ismerte a lány gondolatait, tudta, hogy valahol magányosan szomorkodik.

Hamar megtalálta szerelmét, a lány ölébe hajtotta fejét.
A fiú elmondta mekkorát tévedett, hiszen a szeretet iránta soha nem érhet véget.

Kivette a lány kezébe maradt szilánkott, és ő is felvágta az ereit, hogy szerelmével hagyja el a világot.

A lány már alig élt, és a fiú is haldoklott,
utoljára még adtak egymásnak egy szerelmes csókot.
A lány a fiú ölébe feküdt, és halkan súgták egymásnak SZERETLEK,
ezentúl a szerelmes szívek örökre együtt lehetnek.

Kép

 

 

 

 

- Miért jöttél ide? - kérdezte a lány a közeledő férfitól, miközben a bárszéken ült a fapultnál és a mobilját birizgálta.

- Azért, mert szeretlek - válaszolta nyugodt hangon a fiú, és leült a lány melletti székre.

- Hát persze - mormogta a lány - azért hagytál el ugye? Mert szeretsz?

- Ne felejtsd el, hogy te is találtál valakit

- Igen, találtam és nagyon szerettem és még most is szeretem válaszolta dacosan a lány, tudta, szavai rosszul esnek a fiúnak, de nem érdekelte.

- Na, látod- tudom mennyire- mennyire szereted őt- nehezére esett kimondania a szavakat - ezért mentem el-

- De - a lány habozott egy pillanatig- tényleg a fiúnak köszönhette, hogy rátalált a reménységre - Köszönöm - suttogta végül, alig hallhatóan. A fiú nem szólt semmit csak elnézett a tenger felé. Már este volt és a hold gyönyörűen világította meg a habokat.

- Nem akarsz egyet sétálni? - szólalt meg pár perc néma csönd után a fiú. A lány csak bólintott és kecsesen leugrott a bárszékről. Mezítláb volt, így nem hallatszott a földre érkezése. Némán elindultak a tenger part felé. Közel mentek egymáshoz, nagyon közel, akik nem ismerték őket azt gondolhatták volna, hogy egy szerelmes pár sétálgat negédesen a homokos parton.

- Miért jöttél vissza? Miért pont most? - kérdezte a lány, megszakítva ezzel a csöndet.

- Mert nélküled elveszett vagyok - válaszolta a fiú és leült a homokba, a lány követte példáját.

- De akkor miért hagytál ott, amikor már majdnem sikerült volna???

- Mert akkor sosem ismerkedtél volna meg azzal, akit ennyire szeretsz-

- Én téged is szerettelek- és még most is szeretlek -nézett a lány a fiú gyönyörű, kék szemébe. A fiú rámosolygott.

- Nem hagyhattam, hogy kihagyd ezt az alkalmat. Hidd el, megutáltál volna, ha tudod, mit veszítesz el.

- Ehelyett téged veszítettelek el majdnem.

- Én örökre a tied vagyok, ezt ne felejtsd el - mosolygott a fiú a lányra -és ha kell még ezerszer hagylak el, hogy te boldog legyél.

Kép

Bocsáss meg!!!

 

1 FEJEZE

Volt egy fiu s volt egy lány,
szerették egymást egyszerűen imádták.
Nem lehetett olyan napot mondani,mikor nem látták egymást!
Bármit megtettek,csak hogy együtt lehessenek!
De örökre nem tarthat minden!
Mikor jött egy levél a lány postaládájába,
azóta minden megváltozott...
Teltek a napok-hetek, az emberek,
kérdezték egymást -Hol vannak ezek?
Senki sem tudta, hogy már nem boldog az egyik!
A lány kiment az utcára sétálni egy kicsit,
az egyik öregember megálította a lányt, s
kérdezte: Mért nem mosolyogsz kicsi lány?
Hisz eddig minden nap boldog voltál
most mi változott ekkorát?
A lány megsem tudott szólalni, sírás folytogatta!
Az öregember innen már tudhatta!!
Leültette a lányt mellé, s kezdte faggatni,
a történet lényegét!
Ugye már nem vagytok együtt? Nem! De nem is érdekel!
Ilyet ne mondj, hisz a szíved még mindig miatta zokog!
Ezeket a szép napokat amit együtt töltöttetek,
ily hamar feledtetni nem lehet!
A lány felállt, s bement a házba,
rövid időn belül jött ki, s egy levelet szorongatott
kezében!Olvassa el kérem!!-mondta sírva!
aztán az öregember kinyitotta!
"Az igazi egyetlen szerelmemnek"Ez volt ráírva!
Bocsáss meg nekem hogy levélen keresztül,
mondom el neked, de összejöttem egy uj lánnyal,
akit én most tiszta szívből szeretek!
Ha a lány nevét most leírom elrontok mindent,
s én ezt komolyan nem akarom...
Egyszerűen szeretem!!A mi kapcsolatunk amugy sem
tarthatott volna örökre!De te voltál az igazi egyetlen szerelmem!
De most már csak barátként tekintek rád!
Mert rátaláltam a boldogságra!
Nem akartam szíved összetörni, de ez igy van
ezt kell szeretni!s mégegyszer SORRY!!!"
ennyi állt a levélben, s alány széttépte!
Felült a biciglijére s ment a barátnőjéhez!
Ideges volt dühös, de valamit tartott a kezébe,
egy papír volt, nem tudta senki sem rajat,
kivül mi áll benne....

2. FEJEZET

A barátnőjét meglátta a fiuval csokolozni, s
elgondolkodott milyen jó volt a fiuval lenni!
De ez már csak emlék, visszafordult a házához,
gondolkodott, hogy a barátnője hogy árulhatta el?!
A legjobb barátnőm volt, hogy tehette ezt velem?
papírt ragadott s egy tollat....s irta!!
"Köszönöm szépen, hoyg a legjobb barátnőmmel
jöttél össze, ezt megkeserülöd majd egyszer,
a barátnőmmel sokat beszéltünk rólad!S ne hidd hogy boldog leszel vele!
Én mindent tudok róla, de te még semmit sem!
Majd meglátod milyen!Csak a pénzedre megy!Én már ismerem!
De nem baj mondtam hogy megkeserülöd egyszer!Sokáig
ugy sem leszel vele!Majd mondja hogy ezt vedd meg, meg azt!
S utánna ott hagy!De igaz majd csak rádöbbensz!
Nem haragszom rád, de vedd úgy,hogy még élek!
De amikor e levél elérkezik hozzád, én már nem leszek
többé....Soha többé!Mert nem akarok szenvedni!SZERETLEK!
A sírom mélyén is, csak rólad fogok álmodni, szebbnél-szebbeket!"
S befejezte a levelet.Aláíráskánt egy könnycseppet ejtett.
S remegő kézzel tette a levelet zsebébe. Megcímezte...
S elindult a posta felé.De nem ért el addig!Összesett.

3. FEJEZET

Senki sem vette észre, hisz egy lélek sem ment arra, felé!
De épp, hogy eltelt egy 10 perc, jöttek arra!
Egy ismerős arc volt az, s kezét egy lány fogta!
A volt barátja volt az, a legjobb barátnőjével,
arra sétáltak...s mikor a fiú meglátta a lányt, felismerte,
s odaszaladt hozzá!Kezét megfogta, s megtalálta a levelet...
a zsebébe betette, a barátnője csak nézett...csodálkozott,
hogy segít a lánynak....
De a fiu a lelke mélyén még érzett valamit a lány után!
Felhívta a lány szüleit, rövid idő múlva jöttek sietve...
később hívták amentőket!Azok is kijöttek...
az egész falu szinte ott állt, s a lány melett
az öregember.Az öregember elmondta a fiúnak,
hogy a lány tiszta szívéből
szerette őt. Amikor neki megmutatta a levelet,
a lány arcán egy könnycepp
csorgott le. Aztán a levelet széttépte, s haza ment.
A fiú elgondolkodott a történteken...
Közben a mentősök bevitték a lányt a korházba...
A fiúnak eszébe jutott a levél!
Elő is vette amilyen gyorsan csak tudta,
Elolvasta!Nem hitte el ami a levélben állt,
hogy a barátnője csak a
pénzére hajt!Nem hitt a lánynak!
A lányt bent tartották 2 hónapig...
S a fiú nagy szomorúan bement a korházba
a 26-os szobába.Ott feküdt a lány
még mindig sebzett szívvel...Kérdezte te mit keresel itt?
A fiú csak annyit mondott
"igazad volt" de ezt a lány már nem hallotta...
eszméletlenül feküdt
a korházi ágyon.a fiú elkeseredett
s csak annyit mondott BOCSÁSS MEG NEKEM!
MÉG MINDIG SZERETLEK!CSAK
NEM VALOTTAM MAGAMNAK BE!BOCSÁSS MEG!
S ekkor bejött a szív működése a lánynak!
Mintha halotta volna az egészet!
A fiú nagyon megörült s megcsókolta a lányt!
A lány meglepődött s eltolta,
magától!Kérdezte ez mért volt?a fiú csak ennyit mondott:
Mert igazad volt!SZERETLEK ANGYALOM!
Mondtam én neked hogy mi lesz!Figyelmeztettelek!
Igen, de amikor először olvastam a leveled
akkor nem hittem el neked!
Sajnálom!szólt a fiú...a lány váratlanul elfordult,
s ezt mondta:Csak tudod, amióta bent voltam a korházban
2 hónapig elakartalak
felejteni, s ez félig-meddig sikerült!
S ha most kibékülnék weled lehet szenvednék!
Megértelek!-mondta szomorúan a fiú!
De újra sem kezdhetnénk?Adj egy utolsó esélyt!!
A lány enyit mondott...gondolkodok!
!A fiú megértően azt mondta!Rendben várni fogok!

4.FEJEZET

A lányt kiengedték rá 1 hétre,
s gondolkodott mi is legyen a fiúval meg vele!
Hisz még mindig szerette, de azért gondolkodott!
Mert amit vele tett,
egy keserű dolog!Épp hogy hazaért a
fiú egy csokor virággal várta,
akár régen, mikor kapcsolatuk alakulóban volt.
A kedvenc virágát vitte a lánynak,
a lány vissza emlékezett arra a pillanatra amikor
először adta neki a virágot a fiú.de hát az már rég volt.

5.FEJEZET

S a fiú ráköszönt!:Szijja!!s egyszercsak elkapta a lány derekát,
s azt mondta: mért irtad a levélben, hogy
már nem leszel, soha többé??-a lány megborzongott!:
-Mert aki voltam, már meghalt!-Rá vágat!
De nem ezért írta...mi tudjuk,
mert megakart halni a szerelméért!Csak nem modta el neki!
A lány kigondolt valamit ebben a pillanatban
s mondta:fogszabályzóm lessz!
A fiú csodálkozott, és megszólalt:
nem baj te ugy is gyönyörű leszel!-pirosodott el.
Elköszöntek!A lány ígéretét beis tartva
elment a fogorvoshoz, fogszabályzót csináltatni,
pedig épek voltak a fogai, csak azért
csináltattja, hogy a fiú elfeledje,
mert hát igy csunya lessz! 7 hónapos
fogszabályzót kért, ráis tették...
Mikor a fiú meglátta, nem tetszett neki...
El is kerülte!A lányba ekkor szörnyű érzés lett,
de hisz ezt akartam...de hááát akkor nem szeret igazán!
A barátai is csúfolják miattam,
de hát nem baj...legalább elfelejt!
6. FEJEZET
Eltelt 7 hónap, s lekerült a lányról a fogszabályzó.
Gyönyörű lett, szebb mint valaha.De 7
hónap alatt a fiú hozzá sem szólt,
nem akart vele mutatkozni.
A lány ezt megértette, de ha télleg
igazán szerette volna, elkellett volna türnie.
Amint kilépett az útra, a fiú vele szembe jött,
a fiú ráköszönt:Szijja Drága!
De a lány szomorúan ment tovább, a fiú nem sejtette miért...
Elkapta a lányt, s ennyit mondott,
gyönyörű vagy!Hol voltál eddig, hogy nem láttalak!?
De láttál!! Nem!! De!! De nem láttalak!!
Én voltam a fogszabályzós leányka!
A fiú elásta magát a földbe.
Nem emléxel, hisz a barátaid előtt letagadtál?
A fiú nem szólt semmit.
A lány továbbállt.A postás jött vele szembe
s adott egy levelet a kezébe.
Kinyitotta....A volt legjobb barátnője
köldte neki!Ideges volt, de elolvasta:
"Szia!Gondolom haragszol rám!Hisz
igaz, van miért, Sajnálom hülye voltam nagyon
Csak..csak..csak.. szomorú voltam, s
valakit az nap este megláttam,
részeg voltam nem tudtam mit csinálok, lefeküdtünk :(
S amikor megint találkoztunk, csak akkor
jutott eszembe, hoyg a te pasid..
Ezek után nem, mertem eléd állni,
tiszta lelkiismerettel..
Szóval kerültelek...De amikor jöttél
hozzám, s megláttál vele,elhiszem h
ogy szarul esett,
de hidd el nem akartam ezt tenni pont veled...
De amikor mondta hogy már nem vagytok együtt,
egy kicsit megnyugodtam...s megcsókolt....:(
pont akkor jöttél te...s amikor megmutatta a
leveled. igazad volt,
Pont 2 hónap után mutatta meg, s én bevalottam neki, hogy igen csak azért kellessz!
Ott hagyott..megértem...de pont neked
nem hitte el ezt...Meg csak azért voltam vele
együtt, hogy a volt pasim féltékennyé
tehessem...Meg, hogy az nap lefeküdtünk, ezek után
nem mondhattam neki hogy már nem
kellessz, hisz akkor kurvának gondolt volna!
Megbocsátassz?????????????????"
A lány gondolkodott, lehet hogy megkéne
bocsátani,nem tudja!A fiú szaladt
a lány után, a lány meg elszaladt a fiú elől, de a fiú utolérte.
Mit akarsz? kérdezte a lány!Téged!-Vágatrá a fiú!
Akkor hogy döntessz?együtt legyünk?
A válaszom nem!Ha igazán szerettél volna,
eltürted volna a fogzabályzómat, s a
barátaid előtt nem tagadtál volna le!Tudod
milyen szarul esett ez nekem??
Igen tudom, sajnálom!
De ide egy sajnálkozás nem elég!
Nem leszünk soha többé együtt!!!!!!!!!!!!!!!
A fiú tudta, hogy avval a témával elrontott mindent....hülye volt nagyon!Bevalotta!
De mondta a lány: a döntésem végleges!Hagyj békén kérlek!
S elfutott sírva a lány!A fiú utánna kiabálta:
Bocsáss meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!